Emiatt rúghatta ki Magyar Péter Győrfi Pált – Ez állt a háttérben!

Aktuális Admin Saturday 13th June 2026

Takács Péter volt egészségügyi államtitkár is megszólalt azt követően, hogy leváltották Győrfi Pált az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A politikus közösségi oldalán élesen bírálta a döntést, és politikai indíttatást sejt a háttérben.

Takács szerint nehéz szakmai okokkal magyarázni a menesztést, hiszen Győrfi Pál hosszú évek óta a magyar mentésügy egyik legismertebb és legnépszerűbb arca volt.

Bejegyzésében azt írta, a szóvivő mindig precíz, tényszerű tájékoztatást adott, és emberek százezrei bíztak a szavában.

A volt államtitkár úgy fogalmazott, bár egy új kormányzatnak joga van lecserélni az intézmények vezetőit, szerinte elfogadhatatlan, ha a változások olyanokra is kiterjednek, akik nem politikai szereplőként, hanem szakemberként végezték a munkájukat.

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon?” – tette fel a kérdést, majd egy személyes hangvételű üzenettel is búcsúzott Győrfi Páltól.

„Kedves Pali! Nagyon sokak nevében köszönöm a munkádat, amivel megannyi embernek adtál mindig megbízható és megnyugtató válaszokat a legnehezebb szituációkban is – legyen szó világjárványról, tömegbalesetről vagy csak a Mentőszolgálat mindennapjait érintő hírekről.

Büszke vagyok rá, hogy veled dolgozhattam!” – fogalmazott a korábbi államtitkár. Forrás/Forrás

1.6 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.