2perce érkezett! Meghalt Rubint

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál,

célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről,

politikai elfogultságtól mentesen.

Szerkesztőségünk számára fontos a

különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése.

Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot,

nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán,

és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat.

Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat,

és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk

az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Az élet sokszor hoz olyan embereket az utunkba, akiket sosem felejtünk el. Egy ilyen különleges személy volt Rubint Gyula, aki világszerte ismert volt nemcsak a szívélyességéről, hanem arról is, hogy soha nem volt rest egy jó kis pohár mellett szórakozni.

Sajnos, a sors úgy hozta, hogy a kedves köműves, aki egész életében részegen járt, nemrég elhunyt, de emlékét és jókedvét soha nem felejtjük el.

Gyula Székeylföldön élt, egy kis, szinte mesebeli faluban, ahol mindenki ismerte és szerette. Egyik legismertebb története, amikor egyszer a templomban akart misét tartani – természetesen részeg fejjel.

Az emberek szerint, mikor belépett a templomba, mintha egy kisebb cirkuszi előadást rendezett volna: először eltévesztette az ajtót, majd amikor végül sikerült belépnie, megpróbálta megérinteni a keresztet, de az inkább hajlongott, mint áldást osztogatott.

A pap próbálta lebeszélni, de Gyula csak mosolygott, és azt mondta: „Ez a miséző emberke néha egy kis szórakozásra vágyik, atyámfiai!”

De a legviccesebb pillanatok talán a helyi kocsmában történtek. Gyula híres volt arról, hogy a poharát soha nem hagyta el, és mindig készen állt egy jó sztorira, amit a többi italozással töltött esteken mesélt el.

Egy alkalommal például, mikor már jócskán részeg volt, megpróbált egy verset írni. A vers így hangzott:

„Az élet egy pohár bor, Szívem szomjazik, nem bánom, Részeg vagyok, de nem baj, Hisz ez az élet, ez a játék!”

Sokan nevettek, amikor észrevették, hogy Gyula a vers végén elájult az asztal mellett, de másnap reggel mosolyogva mesélte, hogy „egyszerűen csak túl jól érezte magát!”

Gyula volt az a típus, aki mindenkit megnevettetett, még akkor is, amikor már nem tudott pontosan beszélni vagy járni.

Egyik kedvenc szórakozása volt, hogy a faluban mindenki előtt táncolt, miközben a kedvenc dalát énekelte, amit mindenki csak „Gyula zenéjének” hívott.

Azt mondják, hogy egy alkalommal, amikor az egész falu összegyűlt a közös eseményre, Gyula egy nagyot nevetett saját magán, majd egy lépéssel hátrébb lépett, és véletlenül nekiütközött egy bokornak, ami hangos puffanással esett szét.

A falubeliek akkor azt hitték, hogy ez egy új, modern „kültéri tánc”, amit csak Gyula értett igazán.

Gyula szerette az életet és a jó társaságot. Bár részegen gyakran okozott kisebb-nagyobb galibákat, mindenki tudta, hogy ez csak a jókedv és a szívélyesség jele volt.

Felesége Gizella mindig is támogatta őt, és fiaik, Izidor és Kálmán, valamint lányai Aranka és Viorika, mindannyian gyászolnak most, de ugyanakkor büszkék arra, hogy ilyen egyedi ember volt az életükben.

A közösségben még ma is emlegetik a régi szép időket, amikor Gyula a kocsmaasztalnál mesélt a nagy kalandjairól, vagy amikor a templomban próbált misét tartani, miközben a fülébe szúrták a füstöt és a nevetéstől remegett a padló.

Mindenki tudja, hogy bár Gyula már nincs közöttünk, az emlékek és a nevetések örökre velünk maradnak.

Végezetül, kedves Gyula, köszönjük neked az örömöt, amit hoztál az életünkbe, és azt, hogy mindenki számára példát mutattál arra, hogy az életet élvezni kell, még akkor is, ha néha egy kicsit túl sok pohárral a kezedben.

Nyugodj békében – a jókedv és a humor mindig veled maradnak.